Tudomány

Az ENSZ főtitkára szerint itt az idő, hogy lemondjunk a fosszilis energiahordozókról

Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP
Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP

November 30-án kezdődik Dubajban az ENSZ COP28 klímacsúcsa. António Guterres, az ENSZ főtitkára az AFP francia hírügynökségnek egy nappal korábban adott interjújában azt mondta, a résztvevőknek el kell kötelezniük magukat a fosszilis energiahordozók elhagyása mellett – írja az MTI. Guterres elítélte a politikai akarat hiányát.

Az éves éghajlatváltozási csúcstalálkozó két hete alatt a globális felmelegedés kérdéseiről vitáznak majd a fórum résztvevői. „Nyilvánvalóan határozottan támogatom a fosszilis tüzelőanyagok feladását tartalmazó szövegezést, akár fokozatos ütemezéssel is” – nyilatkozta Guterres.

Az eddigi globális fellépés nem volt elegendő a párizsi klímaegyezmény legambiciózusabb céljának – a felmelegedés 1,5 Celsius-fokban történő korlátozásának – eléréséhez. Éppen ezért egyes országok azt szeretnék, ha a COP28 záródokumentuma kifejezetten a fosszilis tüzelőanyagok csökkentésére szólítana fel.

Erre a korábbi csúcsokon nem volt még példa.

A 2021-es, glasgow-i konferencián is csak a szenet említették.

Guterres szerint azonban nem elég csökkentésről beszélni, hiszen az bármit jelenthet. „Az elhagyás azt jelenti, hogy egy bizonyos ponton megállunk. Még akkor is, ha ez nem közvetlenül holnap történik meg” – tette hozzá. Az ENSZ-főtitkár kiemelte, a fosszilis energiahordozók teljes elhagyását szervezett módon, hiteles menetrenddel és az 1,5 Celsius-fokos céllal összhangban kell megvalósítani. Véleménye szerint világszerte meg kell háromszoroznunk a megújuló energiákat. „Számos más intézkedés is elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a COP sikeres legyen” – nyilatkozta.

A viharok, árvizek, tüzek és aszályok már most is egyre gyakoribbak, és a világ jelenleg a 2,5 Celsius-fokos felmelegedés és a totális katasztrófa kilátásaival néz szembe. Az ENSZ vezetője mindazonáltal nem adja fel a reményt, hogy a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra korlátozható.

Guterres szerint megvannak a lehetőségek, a technológiák, a kapacitások és a pénz, az egyetlen dolog, ami még hiányzik, az a politikai akarat. „Ezért fontos a COP, hogy az emberek megértsék, hogy még mindig rossz irányba haladunk” – figyelmeztetett a világszervezet vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik