Tudomány

Így tépte szét Zrínyi nyakát egy vaddisznó

Zrínyi Miklós költő és hadvezér 1664. november 18-án, egy tragikus kimenetelű vadászaton vesztette életét: a kursaneci erdő mélyén egy vadkan sebezte halálra. Zrínyi hadvezéri kvalitásai mellett a korabeli magyar politikai élet, a hadtudományi- és szépirodalom egyik legjelentősebb alakja, Magyarország önerőből való felszabadulásának lelkes híve volt – írja a Rubicon.hu.

A későbbi erdélyi kancellár, Bethlen Miklós 22 éves ifjúként szemtanúja volt a történteknek, Zrínyi halálának részleteit az ő leírása alapján közöljük.

„Oda az úr!”

Azon a bizonyos novemberi napon este felé járt az idő, a társaság már hazafelé készülődött az erdő szélén a hintónál a sikeres disznóvadászat után. Ekkor jelent meg Zrínyi Póka nevű vadásza azzal, hogy megsebzett egy kant, és ha nem akarják elveszíteni, kövessék a vérnyomokat. Többen is indultak volna, dr Zrínyi leintette őket, hogy ő megy egyedül: „csak meglátom, mit mond ez a bolond, mindjárt visszajövök” – mondta.

Rövid csövű puskájával indult a fák közé a vadász után, nyomában egy Majláni nevű ifjú gavallér, lovász és inasok. Egyszer csak egyikük lélekszakadva vágtat vissza, hogy hamar a hintót, mert „oda az úr”. „Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe béfuték én, hát ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala” – írja Bethlen. A részleteket Majláni beszélte el a többieknek.

Ők még a lovakat kötötték ki, amikor jajszót hallottak, rohantak a sűrűbe: Póka egy fán kuksolt, Zrínyi a hasán feküdt, hátán a disznó. A kísérők rálőttek, mire az állat elfutott, Zrínyi pedig felkelt a földről: „Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó”.

A vére elmenvén

„Eléggé próbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyat fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala: egy balfelől, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé rút szakasztás; de e kettő semmi, hanem harmadik

jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén”.

Korábbi cikkünkben Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét kérdeztük a sérülésről. Szerinte is a nyaksérülés lehetett halálos: vélhetően a nyaki nagyerek, véna vagy artéria, illetve mindkettő sérült. Ez esetben brutálisan erős a vérzés, az illető rövid idő alatt rengeteg vért veszít, persze attól függően, milyen mértékű a sérülés. Joggal feltételezhetjük, hogy a vadkan agyara nagy területen roncsolta az ereket, akár teljes keresztmetszetükben átszakíthatta, ilyenkor néhány perc alatt beállhat a halál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik