Tudomány

Újabb kitüntetésben részesült Karikó Katalin

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A híres amerikai feltalálók csarnokának (National Inventors Hall of Fame) tagjává avatták Karikó Katalint Washingtonban – írja az MTI. Az amerikai fővárosban tartott gálaesten a friss Nobel-díjas magyar tudós mellett kutatótársa, Drew Weissman is megkapta az amerikai innovációs és szabadalmi szakma egyik legnagyobb presztízsű elismerését, a hírességek csarnokának tagságát igazoló érmet.

Rajtuk kívül még mintegy 10 tudós és feltaláló részesült az elismerésben. Az Egyesült Államokban élő magyar biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem és a Szegedi Egyetem professzora a díjátadó után az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy nem a díjak jelentenek motivációt a számára a kutatás folytatásához, hanem

az a tudat, hogy emberek szenvednek, és megoldást kell rá találni.

Karikó Katalin meghatónak nevezte, hogy találkozhatott azokkal az emberekkel, akiknek a találmányait a mindennapokban is használja az egész világ, és akikkel most egy testületbe került. Megállapította azt is, hogy mostantól nemcsak olimpiai és világbajnok lánya tagja a sportoló hírességek csarnokának, hanem ő is a tudósok hasonló körébe tartozik.

A híres amerikai feltalálók csarnokát 1973-ban hozták létre az Egyesült Államok szabadalmi testületével együttműködésben. Az elmúlt 50 évben mintegy 610 tudós, újító, feltaláló vált tagjává. Az első feltaláló, akit 1973-ban a kitüntetéssel díjaztak, már jóval halála után, Thomas Edison volt.

Kapcsolódó
Hanyadik magyar Nobel-díjas Karikó Katalin és Krausz Ferenc?
Újabb tagokkal bővült a magyar Nobel-díjasok listája, de hányan vannak összesen?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik