Tudomány

Városméretű üstökös közelít a Föld felé

Aaron Horowitz / Getty Images
Aaron Horowitz / Getty Images

Kisváros méretű üstökös száguld a Nap felé, állapította meg a Brit Csillagászati Egyesület (BAA). A 12P/Pons-Brooks névre keresztelt üstökös néhány hónapon belül a Földről is látható lesz. Ekkor érdemes lesz megragadni az alkalmat, legközelebb ugyanis 71 év múlva tér csak vissza – írja a LiveScience.

A szakértők jelentése szerint a kriovulkáni üstökös szilárd maggal bír, amelynek átmérője becslések szerint 30 kilométer, anyagát tekintve pedig jég, por és gáz keveréke. A magot egy kómának nevezett gázfelhő veszi körül, amely az üstökös belsejéből szivárog. Amikor a napsugárzás felmelegíti az üstököst, a nyomás megnő, és felrobban, darabjait pedig a maghéj repedésein keresztül kilövi az űrbe.

A robbanás csillagászok szerint egy furcsa, szarvszerű kitüremkedést eredményez, melynek eredményeként többen az Ezeréves Sólyomhoz hasonlítják az üstököst.

Július 20-án több csillagász jelentős kitörést észlelt az üstökösből, amely ekkor hirtelen körülbelül 100-szor fényesebbé vált, mint amilyen általában szokott lenni. Ez a fényerőnövekedés akkor következett be, amikor a kóma hirtelen megduzzadt az üstökös belsejéből felszabaduló gáztól és jégkristályoktól, és emiatt több napfényt vert vissza. A kóma alakja egyébként valószínűleg azért egyenetlen, mert a 12P magja is szabálytalan.

A 12P jelenleg a belső Naprendszer felé száguld, ahol a Nap körül fog csúzlizni egyet az elliptikus, 71 éves pályáján, mely során a Földet is megközelíti. Erre várhatóan 2024. április 21-én kerül sor, amikor szabad szemmel is láthatóvá válik majd. Érdemes lesz megragadni az alkalmat, ugyanis legközelebb 2095-ben tér csak vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik