Tudomány

Angol királyi kincset talált egy férfi fémkeresővel

Mint Images / Mint Images via AFP
Mint Images / Mint Images via AFP

Értékes középkori ékszert talált egy fémkeresős férfi Angliában – írja az Independent. A kilenc centiméter átmérőjű, ezüstből és bronzból készült bross az egyik legnagyobb ősi melltű, amelyet valaha találtak.

A dísztárgyat még 2020-ban fedezték fel, az elmúlt két évben pedig a szakértőknek sikerült restaurálniuk, így kiderült, hogy mitológiai állatok ábrázolásaival díszítették, köztük egy kétlábú sárkánnyal is, amely a wessexi uralkodói dinasztia jelképe.

A kutatók ez alapján úgy gondolják, hogy a lelet a több mint 1100 évvel ezelőtt élt Nagy Alfréd wessexi király udvartartásához, vagy egy másik angolszász uralkodóhoz köthető.

A térség, ahol az ékszert megtalálták a királyi vadászatok ismert helyszíne volt, így könnyen elképzelhető, hogy éppen egy vad elejtése közben hagyhatta el tulajdonosa, egy magasrangú tisztviselő. A területen a melltű megtalálása óta több ásatást is végeztek, amelyek során agyagedényekre, valamint elégetett állati csontokra is rábukkantak.

A lelet idén, október végén kerül először kiállításra, a Somerseti Múzeumban lesz megtekinthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik