Tudomány

Pár napra még visszatér a nyár

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Vasárnap egy hidegfront haladt át Kelet-Európán északról déli irányba, aminek a széle súrolta Magyarországot. Ennek köszönhetően több helyen is fagyokat hozott a hajnal, napközben pedig hőmérsékleti szempontból hétfőre kettészakadt az ország: északkeleten 10 fok alatti hőmérsékletek uralkodnak, míg nyugaton 20 fok felettieket is mérhetünk.

Holnaptól azonban erős felmelegedés kezdődik, hogy aztán előreláthatóan vasárnap egy hidegfront meghozza az októberi hűvös, csapadékos időt

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Hűvös hajnalok és nyári meleg

Hétfőn délután, estefelé nyugatról melegfront érkezik, hatására kedden jelentősen csökken a hőmérsékleti kontraszt, országszerte melegszik a levegő. Míg a hétfő hajnal alig másfél fokkal maradt el a minimumrekordtól, addig a hét második felében a csúcstartó maximumokat fogjuk ostromolni:

csütörtöktől 23-28 fok valószínű a legmelegebb órákban.

Kora nyári értékek ezek, de csak néhány óráig tart az illúzió, hiszen az év ezen szakában már olyan rövid a nappal, és annyira lecsökkent a besugárzás mértéke, hogy éjszakára jócskán lehűl a levegő. Mínuszok várhatóan csak a hét első felében és csupán a fagyzugos területeken valószínűek, de a 8-15 fokos hajnalok azért már nem a nyár jellemzői.

Kopogtat az ősz

Hétfőn és kedden helyenként előfordulhat egy-egy gyenge eső, de számottevő csapadék nem lesz. Csütörtökről péntekre virradó éjszaka rendkívül enyhe hidegfront áthaladása várható, de ez csak itt-ott okozhat némi esőt pénteken, és a hőmérsékletre sem lesz komolyabb hatással.

A jelenlegi adatok alapján markáns és immár tartós változást vasárnap várhatunk. A hét utolsó napján, késő délután, este érkezik az a hidegfront, ami véget vet már a nyár látszatának is, és meghozza a hideg, esős, szürke októberi időt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik