Tudomány

Ez az ital segíthet a cukorbetegség megelőzésében

Uniquestock / Getty Images
Uniquestock / Getty Images

Egyre több embert érint világszerte a diabétesz, a betegség pedig Magyarországon is igencsak elterjedt: minden tizedik embert érint közvetlenül. Egy friss, kínai kutatás, amelyben közel 2000 ember vett részt azonban azt állítja, hogy azok, akik napi rendszerességgel fogyasztanak sötét teát, nagyobb valószínűséggel kerülhetik el a betegség kialakulását – írja az Interesting Engineering.

Azt rögtön érdemes leszögezni, hogy a fekete és a sötét tea nem ugyanaz, a két termék különböző élettani hatásokkal bír. 

Az 1923 résztvevő közül 352-en prediabéteszben szenvedtek, 436-an cukorbetegek voltak, 1135-en pedig egészségesek voltak. Kutatásuk során nyomon követték a résztvevők vércukorszintjét, és elemezték, hogy a teafogyasztás hogyan befolyásolja a vizeletükben felszabaduló glükóz mennyiségét.

Eredményeink arra utalnak, hogy a szokásos teafogyasztás védőhatást gyakorol a vércukorszint-szabályozásra a vizelettel történő fokozott glükózkiválasztáson, a jobb inzulinrezisztencián és ezáltal a vércukorszint jobb szabályozásán keresztül. Ezek az előnyök a naponta sötét teát fogyasztók körében volt a leginkább feltűnő: náluk 28 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem isznak teát.

Mire érdemes figyelni?

Mint írták, a cukorbetegek veséje nagyobb mennyiségű glükózt szív vissza, mint az egészséges embereké. Ennek következtében a szervezetben lévő felesleges glükóz nem távozik a vizelettel, és kórosan magas vércukorszint alakul ki. A kutatók szerint az ilyen betegeknél magas a vizelet glükóz-kreatin aránya (UGCR) és alacsony a triglicerid- és glükózindex (TyG).

Vizsgálatuk során a szerzők felfedezték, hogy azoknál a résztvevőknél, akik rendszeresen fogyasztottak sötét teát, a legjelentősebb mértékben nőtt az UGCR (0,16 mmol/mmol-mal emelkedett), és erőteljesen csökkent a TyG-szintjük (0,31-gyel csökkent), összehasonlítva a nem teázókkal és azokkal, akik más típusú teát fogyasztottak — beleértve a zöld és fekete teát.

Az eredmény azért is meggyőző, mert a kutatók olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint az életmód, az életkor, a nem, az orvosi előélet, az elfogyasztott tea típusa és gyakorisága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik