Tudomány

Római aranyat találtak Erdélyben

Gyulafehérvár Apulum néven a római korban is lakott volt, Dacia tartomány egyik legjelentősebb városa. Idén márciusban a temető bővítése során a munkások kotrógéppel széttörtek egy 1700 éves, római kori szarkofágot. Ekkor figyelt fel a helyszínre a közvélemény, a területen ugyanis csak régészeti feltárást követően lett volna szabad munkálatokat végezni.

Gyulafehérvár látképe, középen a vár és a történelmi városmag.

Ekkor azonban megkezdődött az ásatás, amely során több mint ötven helyszínt, köztük 19 római kori sírt tártak fel a szakemberek. A most bejelentett leletegyüttes az eddigi leggazdagabb:

nyolc arany ékszer és egy ritka bronzedény került elő, amelyhez hasonlót eddig nem találtak Dacia tartomány területén.

Emellett egy ékszerdobozt, pénzérméket, több száz cseréptöredéket és egy római kaszát is találtak, utóbbi egyedinek számít a térségben – írja az MTI. A leletek többsége a III. századból való, de korábbi korokból is találtak tárgyakat. A kotrógépes rongálás ügyében egyébként a Fehér megyei rendőrség bűnvádi eljárást indított rongálás és régészeti lelőhely tönkretétele vádjával, de a vizsgálatot azóta sem zárták le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik