Tudomány

Egyre közelebb kerülünk az öregedés megértéséhez és lassításához

Dimitri Otis / Getty Images
Dimitri Otis / Getty Images

Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, ráadásul egy olyan folyamatot is azonosítottak, amely lelassíthatja azt – írja az MTI az intézmény közleménye alapján.

Vellai Tibor és Sturm Ádám kutatása szerint az állhat az öregedés hátterében, hogy a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat. Ezen transzpozábilis elemek ellen szolgál védelemmel a szakértők által azonosított folyamat, a Piwi-piRNS útvonal. Ez olyan sejtekben vagy élőlényekben található meg, amelyek nem öregszenek, például a rákos őssejtekben.

Amikor az ELTE kutatói a Caenorhabditis elegans nevű féregben bekapcsolták ezt védelmet, az állat 30 százalékkal tovább élt. Így tehát kutatásuk bebizonyította, hogy a transzpozábilis elemek aktivitásának szabályozása valóban meghosszabbíthatja az élettartamot, ami arra utal, hogy ezek a mobilis DNS-elemek döntő szerepet játszhatnak az öregedési folyamatban.

A genetikusok emellett speciális, N6-adenin metilációnak nevezett módosításokat fedeztek fel a férgek DNS-ében, amelyek növelik a transzpozábilis elemek aktivitását, vagyis hozzájárulnak az öregedéshez. A szakértők szerint ez az epigenetikai módosítás megnyithatja az utat egy olyan módszer előtt, amely képes meghatározni az életkort a DNS-ből, ez pedig a rendőrségi nyomozásokban is hasznos lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik