Tudomány

Szerdán már 34 fok lesz

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

A hosszabb éjszakák miatt a hajnalok ugyan már hidegebbek, tavaink vize is egyre hűvösebb, ám ha az elmúlt időszakban bármelyik nappali órán kimentünk a szabadba, a nyárban érezhettük magunkat. Szikrázó napsütés, sehol egy felhő az égen, a hőmérséklet pedig a 30 fokos érték közelében – hiába járunk szeptember közepén, az idei nyár még nem ért véget. Mindezt egy kiterjedt, stabil anticiklonnak „köszönhetjük”, amely dél felől sodor fölénk meleg levegőt, miközben útját állja a hűvösebb, csapadékosabb nyugati áramlásnak.

A hét közepén egy gyenge hidegfront ugyan hoz némi változást, ám ez nem lesz sem jelentős, sem tartós, hétvégére visszatér a nyári idő

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A legmelegebb nap

Az említett anticiklon Nyugat-Európát még a nálunk tapasztaltnál is jobban fűti afrikai légtömegekkel, oda hétfőn érkezik az enyhülés egy nyugati hidegfront képében. Lassanként kelet felé mozogva ez szerda délután, este éri el hazánkat jelentősen legyengülve, addig idehaza marad a szinte felhőtlen, száraz idő 20 fok körüli éjszakai hőmérséklettel, és 28-33 közötti csúcsokkal.

Ahogy a gyengülő, úgynevezett frontálzóna közelít a Kárpát-medencéhez, úgy szorítja a meleg, afrikai légtömegeket is az irányunkba, ezért szerdán, a front érkezése előtt lesz a legmelegebb:

a keleti tájakon 34-35 fokot is mérhetünk, ami nemcsak rekordközeli érték, de még nyár közepén is átlag feletti.

A nyugati országrészben marad a 27-28 fok, keletre haladva nő a hőmérséklet.

Marad a nyár

A front hatására szerda este, éjjel északnyugaton számíthatunk csapadékra, csütörtökön országszerte többfelé lehetnek záporok és zivatarok, míg pénteken keleten fordulhatnak elő többfelé. A legtöbb eső ebben a bő két napban az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti részén valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke 22-29, 21-27 fokig csökken, ami még így is 2-3 fokkal haladja meg a sokéves átlagot.

Szombaton ismét derült égre és sok napsütésre van kilátás, és a hőmérséklet is emelkedik pár fokot. Vasárnap aztán egy, még az előzőnél is gyengébb hidegfront okoz szórványos záporokat, hogy utána ismét visszatérjen a zavartalan nyár.

Jelen állás szerint ugyanis jövő hétfőtől ismét délről érkezik hozzánk szokatlanul meleg levegő, és 30 fok közeli maximumokkal folytatódik a szeptemberi „nyárutó”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik