I. Béla magyar király, a Szent István által megvakíttatott Vazul gyermeke 960 éve, 1063. szeptember 11-én hunyt el. Az apját ért szörnyű ítélet után István száműzte Bélát és két fivérét az országból, ahonnan csak hosszú évekkel később térhettek haza – írja a Rubicon.
Száműzöttből király
A kutatók 1015–20 közé teszik Béla születését, száműzetése után Csehországban, majd Lengyelországban élt, feltehetőleg itt vette fel a kereszténységet is. A férfi egészen 1048-ig a lengyel udvarban tartózkodott, ekkor azonban a két évvel korábban királlyá koronázott I. András hazahívta fivérét, hogy segítőtársául legyen az ország konszolidálásában.
Az uralkodó a hazatérő Bélára bízta a királyság területének egyharmadát, amelyet 1057-ig, I. András idősebbik fiának, Salamonnak a koronázásáig békességben kormányzott. Ekkor a két testvér viszonya megromlott, feltehetőleg azért, mert Béla arra számított, ő lehet majd a trónörökös.
1060-ban fegyveres harc tört ki, amelyet Béla nyert meg, és fogságba ejtette bátyját, a királyt, aki nem sokkal később meg is halt. Salamon, a kijelölt örökös ezután elmenekült az országból, így a korona 1060. december 6-án Béla fejére került, aki ezzel Magyarország 5. királya lett.
Rövid uralkodás
Béla gyorsan leverte a Vata fia János által vezetett 1061. évi pogánylázadást, a szekszárdi bencés monostor megalapításával pedig igyekezett erősíteni az egyház magyarországi pozícióit. Az uralkodó értékálló pénzt veretett, és más intézkedéseivel is sokat tett a gazdaság fellendítéséért.
Sikeresnek ígérkező országlása azonban veszélybe került, ugyanis a Salamont támogató IV. Henrik német-római császár 1063-ban megindította seregeit Magyarország ellen, hogy I. András utódját emeljék trónra.
Béla 1063. szeptember 11-én bele is halt sérüléseibe, így sikeresnek ígérkező uralkodása csupán 3 év után véget ért, a bevonuló német csapatok pedig könnyedén megszerezték a koronát Salamon számára.
