Tudomány

Véres csata halottait találták meg Amerikában

bauhaus1000 / Getty Images
bauhaus1000 / Getty Images

Polgárháborús sírokat fedeztek fel az amerikai Virginia államban – írja a Live Science. Az ásatások a Powder Magazine nevű múzeum területén zajlottak, amely a polgárháború idején puskaporraktárként üzemelt.

Emellett a Powder Magazine szolgált az 1862. május 5-én zajló williamsburgi csata helyszínéül is, amelyben nagyjából 3800 ember vesztette életét. A feltárás során három sírhelyetek találtak, az egyikben 3 amputált emberi láb, a másikban három konföderációs katona maradványai, a harmadikban pedig egy ember holtteste rejlett.

A csontvázak rendkívül jó állapotban maradtak fent, ennek köszönhetően pedig jól láthatók rajtuk a sérülések, amelyek életükben elszenvedtek. Az egyik katona gerincébe például egy minié lövedék fúródott, egy másiknak pedig muskéta golyó hatolt a medence csontjába.

A sírokban továbbá tárgyakat is találtak, köztük két korabeli 1 dolláros aranyérmét, egy porcelánból készült tubáktartó edényt, valamint egy övcsatot.

A holttesteket további vizsgálatoknak vetik majd alá, a szakértők azt remélik, hogy ki tudják deríteni az elhunytak személyazonosságát. A kutatás lezártával a maradványokat tiszteletteljesen újra fogják temetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik