Tudomány

Szúnyogcsípés ölt embert Amerikában

Diy13 / Getty Images
Diy13 / Getty Images

Egy ritka, szúnyogok által terjesztett vírus betegített meg két alabamait, az egyik páciens életét vesztette – írja a Live Science. A kórokozó képes gyulladást előidézni az agyban.

A keleti ló-agyvelőgyulladás (Eastern Equine Encephalitis, EEE) mindkét esetét a part menti Baldwin megyében regisztrálták, a megbetegedésekről augusztus 21-én számoltak be. Az egyik eset Spanish Fortban történt, a másik pedig a közelben.

A helyi utakat rendszeresen permetezik, de a lakosoknak további óvintézkedéseket kell tenniük a csípések elkerülése érdekében. A hatóságok szúnyogcsapdákat is kihelyeztek, hogy teszteljék a példányokat az EEE-re.

Az EEE az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint Észak-Amerikában és a Karib-térségben fordul elő. A vírust mocsári madarak hordozzák, és egy bizonyos szúnyogfaj (Culiseta melanura) képes felvenni, illetve átadni a kórokozót, akár emlősöknek, így embereknek is.

A lovaknak kifejlesztettek már vakcinát, az embereknek viszont nem, részben azért, mert a fertőzés ritkán, 4-5 százalékban idéz csak elő megbetegedést. Azok számára, akik mégis megbetegednek, nem állnak rendelkezésre specifikus terápiák, a pácienseket folyadékpótlással és fájdalomcsillapítással kezelik.

A tünetek általában a csípés után négy-tíz nappal bukkannak fel. Egyes betegeknél enyhébb panaszok, így láz, hidegrázás és fájdalmak jelentkeznek, ők általában felépülnek. Másoknál ugyanakkor neurológiai tünetek is fellépnek, görcsök, hányás, álmosság, sőt kóma is kialakulhat. Ez annak a jele, hogy a vírus gyulladást idézett elő az agyvelőben vagy az agyhártyában.

Az agyvelőgyulladásban szenvedők mintegy harmada meghal, gyakran két-tíz nappal az első tünetek megjelenése után.

Azok, akik felépülnek, általában hosszú távú elváltozásokat, akár súlyos szellemi károsodást vagy bénulást szenvednek.

Az Egyesült Államok egész területéről évente átlagosan csak 11 EEE-s esetet jelentenek, a számok ugyanakkor nagyon ingadozóak. 2019-ben például 38, míg 2022-ben csupán egy megbetegedés történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik