Tudomány

Egyre több a fiatal rákbeteg, a kutatók sem tudják, miért

Pramote Polyamate / Getty Images
Pramote Polyamate / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján az utóbbi években nőtt a fiatalok körében a rákos megbetegedések aránya – írja a ScienceAlert. A szakértők egy ideje felfigyeltek a jelenségre, ám az adatokat folyamatosan ellenőrizni kell.

Benjamin Koh, a Szingapúri Nemzeti Egyetem munkatársa és kollégái ezúttal az amerikai állapotokat mérték fel. Eredményeik megerősítik a világ más régióiban dokumentált trendet.

A legnagyobb ráckockázat továbbra is a kor: ahogy az ember öregszik, egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki nála betegség.

Úgy tűnik azonban, hogy a fiatalok is egyre inkább érintettek, amire egyelőre nem sikerült magyarázatot találni.

Elképzelhető, hogy a jelenségben a változó étrend, életmód és alvási szokások, a fokozódó elhízás, az antibiotikum-túlhasználat, valamint a légszennyezés is szerepet játszik.

A csapat az 50 év alattiak megbetegedéseit vizsgálta 2010 és 2019 között, és több mint 562 ezer fiatal felnőttet azonosítottak, akinél rákot mutattak ki. 2019-re az 50 év alatti korosztályban 100 ezer személyre vetítve hárommal több új esetet regisztráltak, mint 2010-ben.

A szakértők szerint a ráktípusok között a gyomor-bélrendszeri daganatoknál volt a leglátványosabb a növekedés. Ezek közé tartozik a bélrák, amely a leggyakoribb volt a fiatal felnőtteknél 2019-ben.

A gyomor-bélrendszeri betegségek előretörését más tanulmányok is megerősítik. A folyamathoz köze lehet az ultrafeldolgozott élelmiszerekben gazdag étrendek terjedésének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik