Tudomány

46 ezer éve alvó élőlényt ébresztettek fel a kutatók

Adrian Wojcik / Getty Images
Adrian Wojcik / Getty Images

Egy friss tanulmányban egy olyan mikroszkopikus férget mutatnak be, amely 46 ezer éven át maradt életben a szibériai permafrosztban – írja a Live Science. Ez rekordnak számít.

Az élőlény egy fonálféreg, és egy korábban nem ismert fajhoz, a Panagrolaimus kolymaensishez tartozik. A példányt egy megkövesedett mókusüregben találták meg 2002-ben a sarkvidéken, a Kolima folyó vidékén. Az „alvó” állapotban lévő állatot 2018-ban ébresztették fel, de akkor nem sikerült megállapítani pontos korát, illetve faját. A friss publikáció ezen kérdésekre ad választ.

Bizonyos organizmusok, így a fonálférgek és a medveállatkák hosszú időn át képesek életben maradni egyfajta szunnyadó állapotban. Erre kriptobiózisként vagy anhidrobiózisként hivatkoznak, attól függően, hogy szélsőséges hideg vagy kiszáradás váltja-e ki.

A most bemutatott állat az utolsó jégkorszakot is magába foglaló pleisztocén kései szakaszában fagyott meg, majd 46 ezer éven át nem szabadult ki a permafrosztból.

Anasztaszija Satilovics, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái szerint ez új csúcs a fonálférgek kriptobiózisánál, a korábbi rekord csupán 39 év volt.

A csapat az organizmus génjeit is elemezte, azokat a Caenorhabditis elegans adataival vetették össze. Ez az első többsejtű élőlény, amelynek teljes genomját szekvenálták.

A kutatók a két faj egyedeit egy kísérlethez is felhasználták: laboratóriumi körülmények között szárították ki őket. Ahogy a férgek anhidrobiózisba léptek, megugrott bennük a trehalóz termelése, a szakértők szerint az anyag segíti megóvni a sejtmembránokat a kiszáradástól. Ezt követően az állatokat mínusz 80 Celsius-fokra fagyasztották, és megállapították, hogy az előzetes lefagyasztás javítja a túlélési esélyeket az extrém hidegben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik