Tudomány

Ritka égi jelenségnek lehetünk szemtanúi csütörtöktől

Getty Images
Getty Images

Közvetlenül a csütörtöki naplemente után a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a holdsarló és a Regulus nevű csillag mind egy bolyban lesznek megfigyelhetők a nyugati horizont felett. A jelenség egész szombatig látható lesz esténként – írja az MTI a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye alapján.

Elsőként minden bizonnyal a ragyogó Vénuszt lehet majd látni az égbolton, majd a Vénusszal egy magasságban a Merkúr fog derengeni. A Mars a másik két bolygónál több mint öt fokkal magasabban helyezkedik majd el.

A vörös bolygó a Vénuszhoz hasonlóan egy hosszú és látványos megfigyelhetőség után ezekben a hetekben egyre halványabb lesz és végül a napnyugta fényeibe veszik.

Mint írják, a Marssal egy vonalban, dél felé a gyönyörű, pengeéles holdsarlót lehet majd megcsodálni. Csütörtök este a teljes látható felének mindössze 8 százalékát, pénteken már 14 százalékát, szombaton pedig 21 százalékát világítja meg a napfény. A növekvő holdsarló igazából az ötösfogat egyetlen olyan tagja, amely a napok során egyre magasabbra kúszik, és nem nyeli el lassan a Nap fénye.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló szombaton eseményt is rendez Csillagkapu néven, amely során az ötösfogat lesz a napnyugta kiemelt célpontja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik