Tudomány

Összemehet az agyunk egy része, ha baj van a fogainkkal

Úttörő kutatást tett közzé a japán Tohoku Egyetem, melyben megállapították, hogy a fogászati problémák összefüggésbe hozhatók a hippokampusz, az agy memóriát és tanulási képességet irányító részének zsugorodásával – írja az Interesting Engineering.

A Neurology szaklapban megjelent megállapítás alapjait egy 2021-ben közzétett tanulmány adta, amelyből kiderült, hogy amennyiben a kor előrehaladtával egyre több fogát veszíti el az ember, úgy nő a kockázata a kognitív károsodások kialakulásának is.

Ha tehát az ember nem vigyáz kellőképp az ínyére és a fogaira, demencia vagy akár Alzheimer-kór is kialakulhat.

A mostani kutatás azonban ezen túlmenően bizonyította, hogy a fogak károsodása és elvesztése az agy egy specifikus részét, a hippokampuszt érinti. A tanulmány 172 ember segédkezett, akiket 4 évig követtek. Egyes résztvevőknél ez idő után enyhe ínygyulladások, de akár súlyosabb ínybetegségek is kialakulhattak, ezzel arányosan pedig a hippokampusz térfogata is csökkent.

Az eredményeket még vizsgálják, ugyanis csupán néhány résztvevőnél találtak ilyen elváltozást. Az enyhe kategóriába tartozó pácienseknél ezzel szemben egy fog elvesztése után csak ugyanolyan zsugorodást állapítottak meg a hippokampuszban, amilyet egy évnyi öregedés okoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik