Tudomány

Motorbalesetben meghalt Csapó Benő neveléstudományi kutató

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

70 éves korában elhunyt Csapó Benő neveléstudományi kutató – közölte a Facebookon Botka László szegedi polgármester. A bejegyzés szerint Csapó egy külföldi motorbalesetben vesztette életét.

A Prima Primissima díjas neveléstudományi kutató a Szegedi Tudományegyetemen volt egyetemi oktató, ahol a Neveléstudományi Doktori Iskolát és az általa alapított Oktatáselméleti Kutatócsoport vezette – írta a Szeged.hu. Az 1995-ben Nagy József alapította MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoportot 2001. január óta vezette.

Csapó Benő tanulmányait 1959-ben kezdte a Szentgáli Általános Iskolában. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban 1971-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1972-1977 között a József Attila Tudományegyetemen végezte, majd okleveles kémia-fizika szakos középiskolai tanár lett 1977-ben.

Egyetemi doktori disszertációját 1979-ben védte meg, ezzel pedagógia egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1985-ben a neveléstudomány kandidátusa lett. A JATE-n habilitált neveléstudomány témában 1996-ban. Az MTA doktora címet 2002-ben szerezte meg.

2016-ban megkapta Szeged díszpolgára címet, majd 2019-től a szegedi Dugonics Társaság, Szeged legrégebben alapított, ma is működő egyesülete elnöke volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik