Tudomány

Ebből a gyémántból egyetlen gramm kétmilliárd forintot ér

retouchman / Getty Images
retouchman / Getty Images

Jelenlegi tudásunk szerint mindössze 20-30 darab létezhet a világ legritkább gyémántfajtájából, amelyek csodálatos vörös színben tündökölnek – írja az IFLScience. Sok féle színes gyémánt létezik a világon, vannak például rózsaszínek és feketés is, a különleges színeket általában valamilyen kémiai szennyeződés, például a nitrogén jelenléte okozza a gyémánt szerkezetében.

A vörös gyémántok ezzel szemben színtiszta szénből állnak, ezért máig geológiai rejtély, mi is adja egyedi színét.

Egyes elméletek szerint a ritka megjelenést egy képlékeny alakváltozás nevű folyamat hozza létre, amely során a föld alatti erős nyomás megváltoztatja a gyémánt molekuláris felépítését.

A legtöbb vörös gyémánt rendkívül kicsi, mindössze 0,5-1 karátos (0,1-0,2 gramm), ennek ellenére a világ legértékesebb gyémántjai közé tartoznak karátonkénti 1 millió dolláros (közel 350 millió forint) átlagos árukkal. A világ legnagyobb ismert vörös gyémántja, a Moussaieff Red (Vörös Pajzs) 5,11 karátos (1,022 gramm) és 8 millió dollárért (közel 2,8 milliárd forint) kelt el 2021-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik