Egyetlen lövés nélkül foglalták el a németek Párizst 1940. június 14-én. A főváros talán soha nem volt olyan csendes és közönyös, mint azon a napon, de a franciák szégyene Hitler számára élete legszebb pillanatai közé tartozhattak. A német templomokban 15 percen át zúgtak a harangok, a birodalmi zászlók pedig három napon át lengtek a házak és középületek falain – írja a Múlt-kor.
Párizs elfoglalása
A német hadsereg 1940. május 10-én támadta meg Franciaországot, ahol a Wehrmacht – a tisztek nagy meglepetésére – különösebb ellenállás nélkül tört előre az ország belseje felé. A francia társadalomban még élénken élt az első világháború borzalmas pusztításának emléke, így a katonák többsége szinte harc nélkül, rezignáltan adta meg magát.
A franciák végül 1940. június 22-én, a compiègne-i erdőben kötötték meg a fegyverszüneti egyezményt. Az ország két részre, a német megszállás alatt álló sávra, valamint a Pétain marsall vezette német bábállamra, Vichy-Franciaországra szakadt szét.
Év végéig 1,8 millió francia katona került német hadifogságba. A Wehrmacht bevonulása előtt a kormány mellett mintegy 2 millió párizsi lakos is elhagyta a fővárost.
Élet a Harmadik Birodalom Párizsában
A német tisztek a sikeres hadjárat után a leghíresebb szállodákba költöztek be, a katonákat azonban éppen Párizs lényegétől fosztották meg. Nem énekelhettek, táncolhattak és dohányozhattak nyilvános helyen, nem úszhattak a Szajnában, nem vehettek pornográf képeket, és jobban jártak, ha a fekete és zsidó nők társaságát elkerülték.
Bár sok francia nyilvánította ki egyértelműen németekkel szembeni ellenérzéseit – nem szóltak hozzájuk, sőt, rájuk sem néztek –, az emberek többsége ugyanúgy élte tovább az életét, mintha a várost nem özönlötték volna el Wehrmacht-katonák. A kávéházak, lokálok továbbra is tömve voltak, a mozikat pedig többen keresték fel, mint korábban bármikor.
Párizs csak 1944. augusztus 25-én szabadult fel.
