Tudomány

Így nézett ki Tutanhamon, a leghíresebb fáraó

assalve / Getty Images
assalve / Getty Images

Megközelítő arcrekonstrukció készült az ókori Egyiptom egyik, ha nem a legismertebb fáraójáról, Tutanhamonról – írja a Live Science. „Tutanhamon nemcsak világhírű temetkezési kincse miatt érdekes régészeti szempontból, hanem azért is, mert egy évtizedig uralkodott az egyiptomi történelem egy fontos szakaszában” – mondta Michael Habicht, a Flinders Egyetem munkatársa és az új eredményekről beszámoló tanulmány egyik szerzője.

Az uralkodó apja, Ehnaton átfogó reformokat vezetett be, Aton istent helyezve a vallás középpontjába. A kilencévesen, időszámítás előtt 1333-ban trónra lépő Tutanhamon nem követte apja nyomdokait, uralkodása alatt visszatértek a korábbi hagyományokhoz.

Az új modell elkészítéséhez a kutatók a fáraó koponyájáról korábban készült CT-felvételeket használták fel, emellett azokat az adatokat is elemezték, amelyeket röntgennek gyűjtöttek.

A legfrissebb eredmények megerősítették, hogy Tutanhamon koponyája szokatlanul hosszúkás volt, de az is kiderült, hogy agytérfogata meglehetősen nagy volt.

Cícero Moraes brazil 3D-s dizájner és a csapat tagja kiemelte: a fáraó koponyája hasonlóságokat mutatott olyan személyekével, akik koponyatorzításon estek át. Tutanhamon esetében azonban úgy tűnik, hogy természetes okok miatt volt ilyen különös formájú a feje.

A szakértők két modellt készítettek el, az egyik semlegesebb, és fekete-fehér, a másik színes, és több érzelmet mutat. Érdemes hozzátenni, hogy nem pontos rekonstrukcióról, hanem csupán közelítésről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik