Tudomány

Tömegverekedésben halt meg Esze Tamás

Wikipedia.hu
Wikipedia.hu

Esze Tamás egyszerű jobbágycsaládban született Tarpán, ahol a török kiűzése után a Habsburgok erőteljes centralizációs és katolizáló törekvései sújtották a népet. Számtalan jobbágy, egykori végvári vitéz és elszegényedett kisnemes kezdett szervezkedni, Esze a „bujdosókhoz” 1696-ban csatlakozott – írja a Rubicon.hu.

Rákóczi hű vezére

Részt vett a hegyaljai felkelésben, amely után fogságba esett, de sikerült szabadulnia. Másodszorra már ravaszabb volt: a spanyol örökösödési háború miatt rendezett toborzás leple alatt beállt az uralkodó egyik gyalogezredébe, és amikor csapatát megindították az európai hadszíntérre, embereivel megszökött és a beregi hegyekben ütött szállást. Innen vette fel a kapcsolatot a Lengyelországban élő Rákóczi Ferenccel és Bercsényi Miklóssal, 1703 tavaszán személyesen látogatta meg az emigránsokat.

Rákóczi ekkor ezredesi rangra emelte későbbi hű katonáját, gondjára bízta a brezáni kiáltványt, illetve átadta a felkelés zászlóit, ezzel pedig megkezdődött a Habsburg uralom elleni szabadságharc. Esze Tamás személyes vitézségével és hadszervező képességével egyaránt kitűnt, Rákóczi végig nagy becsben tartotta a kezdetektől hűségesen szolgáló férfit. Nemcsak a jobbágysorból mentette fel, hanem 1708 márciusában nemesi címet adományozott számára.

Wikipedia.hu Rusz Károly: Esze Tamás

Verekedés a kurucok között

A talpasok élén Esze is csatlakozott Rákóczi 1708-ra tervezett sziléziai hadjáratához, az indulást azonban már nem érte meg. Történt ugyanis, hogy a nyitrai táborban 1708. május 27-én Esze Tamás és Czelder Orbán csapatai között a pünkösdi istentisztelet után verekedés tört ki. Esze hiába próbálta lecsillapítani a tömeget, a csetepaté annyira elmérgesedett, hogy végül kartácstűzzel kellett szétkergetni a dulakodókat.

A tömegverekedés után Esze Tamás holtan maradt a csata színhelyén, életét a tusakodó katonák oltották ki.

Az eset után számos összeesküvés-elmélet született bosszú hajtotta gyilkosságról, ettől függetlenül fenti forgatókönyv a legvalószínűbb. Máig nem sikerült tisztázni azt sem, hogy a nyitrai táborban milyen ellentétek robbantották ki a tragédiával végződő tömegverekedést. Hű katonája halála megrázta Rákóczit is, a talpasokat ezután saját válogatott ezredeiben helyezte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik