Tudomány

Több ezer állatfaj robog a kihalás felé

Getty Images
Getty Images

A Földön élő állatfajok csaknem felének csökken a populációja – írja az MTI a Belfasti Queen’s Egyetem kutatói által kedden közzétett tanulmány alapján, amelyben a Földön élő mintegy 70 ezer állatfaj populációjának változását követték nyomon.

A kutatók szerint az eredmények riasztóak, mivel az iparosodás kezdete óta a biodiverzitás nagyobb mértékben csökkent, mint korábban gondolták. Számításaik szerint az állatfajok 48 százalékának populációja csökken, és alig három százalékának populációja mutat növekedést.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) hagyományos kategorizálása alapján a fajok 28 százalékát fenyegeti a kihalás. A tanulmány azonban nem ezt a besorolást alkalmazta, hanem globálisan vizsgálta a populációs trendeket. Ennek alapján pedig megállapították, hogy az IUCN veszélyességi besorolásától eltérően jóval súlyosabb a fajokat érintő kihalási válság.

Az IUCN által jelenleg még a biztonságban lévő fajok közé sorolt élőlények 33 százaléka a tanulmány szerint szintén a kihalás felé halad.

A kutatáshoz alkalmazott új vizsgálati módszer világosabb képet nyújt globálisan a biológiai sokszínűség csökkenéséről – hangsúlyozta Daniel Pincheira-Donoso, a Queen’s Egyetem professzora. Hozzátette: a tanulmány rámutat a válság valódi mértékére, és arra, hogy a biodiverzitás csökkenése milyen pusztító hatással van a természet egészének stabilitására és az emberek egészségére, jólétére.

A biodiverzitás globális csökkenése, amely az ökoszisztémák működésétől, az élelmiszertermelésen át a betegségek terjedéséig és a világgazdaság stabilitásáig sok mindent érint, így tehát nagy kihívást fog jelenteni a következő évtizedekben az emberiség számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik