Tudomány

Így halt meg Kolumbusz Kristóf

Wikipedia
Wikipedia

Kolumbusz Kristóf 34 éves volt, amikor belátta, hogy hiába ostromolja a portugál udvart nyugati felfedezőútjának támogatásáért, ezért 1485-től a félsziget másik erős királyságában, Spanyolországban próbált szerencsét. A következő év januárjában már be is mutatta tervét Ferdinánd és Izabella előtt, ám az uralkodópár jóváhagyására 1492-ig kellett várnia – írja a Rubicon.hu.

Hősként tért haza

A genovai hajós április 17-én megkapta az engedélyt az indiai expedícióra, két héttel később pedig már admirálisnak címezhette magát. Az első nyugati vállalkozás eredménye jól ismert: számos megpróbáltatás után, már-már a lázadás küszöbén 1492. október 12-én Kolumbuszék elérték a Bahama-szigetek egyik tagját – Guanahanít, valószínűleg a mai Watling-szigetet –, majd a későbbiek során felfedezték Kuba és Hispaniola északi partvidékét.

A hajós természetesen nem tudott róla, hogy egy „új világba” jutott el. Hispaniolát következetesen Japánnak gondolta, a látszólag kiterjedt kubai partvidékre pedig mint Cathay, azaz Kína földjére hivatkozott. Ennek következtében a szigeteken talált bennszülötteket is indián névvel illette, bár sem ekkor, sem a későbbi három expedíció során nem talált olyan földet, mely megfelelt volna az általa elképzelt Indiának.

Wikipedia

A hatalmas mennyiségű arany és fűszer lelőhelyét ugyan sem sikerült megismerni, az indián foglyokkal és ismeretlen növényekkel – vélhetően dohánnyal és kukoricával – visszatérő Kolumbuszt azonban 1493 márciusában így is hősként fogadták Spanyolországban.

Elfeledve halt meg

Az „óceánok admirálisává” és alkirállyá kinevezett felfedező második expedíciójára már 17 hajóval és több mint 1500 telepessel indult el Cádizból, ez a vállalkozás azonban messze alulmúlta a megbízók elvárásait. Felfedezte a Kis-Antillák szigeteit, Jamaicát, illetve Puerto Ricót, a hőn áhított arany és egzotikus fűszerek nyomára ismét nem sikerült rábukkannia, a kolonizációs kísérletek pedig nagyrészt kudarcba fulladtak.

Kolumbusz csak 1498 tavaszán nyert újabb esélyt a bizonyításra, és ekkor már csupán hét hajót kapott a katolikus uralkodóktól. Ez alkalommal Barbadoson kötött ki, majd – első európai emberként – a dél-amerikai szárazföldet is lábával érinthette, expedíciója azonban ismét balszerencsésre sikerült. Hispanioláról bilincsbe verve szállították vissza Európába, sikkasztással vádolták – bár hamarosan tisztázta magát, Ferdinánd és Izabella környezete élete végéig azzal gyanúsította az admirálist, hogy saját magának tartotta meg a mesés gazdagság élvezetét.

Ezt követően már csak egy alkalommal, 1502-ben vághatott neki az Atlanti-óceánnak. A katolikus uralkodópár elvárása ezúttal az volt, hogy találja meg az indiai szubkontinens felé vezető átjárót, ő azonban hiába kutatta fel a közép-amerikai partvidéket, szükségszerűen kudarcot vallott. 1504 novemberében tért vissza Spanyolországba; ekkor már igencsak kínozta a köszvény, ráadásul a balsors is tovább kísértette a felfedezőt, ugyanis három héttel érkezése után fő patrónusa, Izabella királynő befejezte életét. Miután kiesett Ferdinánd kegyeiből, Kolumbusz szegényen és elfeledve élte le utolsó éveit, és 1506. május 20-án elhagyottan fejezte be életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik