Tudomány

Ő volt a világ első légiutasa

A világ végre felfigyelt a repülés korának kezdetére.

Ahogyan mindenki tudja, a Wright testvérek, Orville és Wilbur voltak az elsők, akik motorral hajtott, a levegőnél nehezebb repülő szerkezettel emelkedtek el a biztonságos anyaföldtől, 1903. december 17-én. Gondolhatnánk, hogy ez a ma minden kronológiában szereplő, nagy becsben tartott esemény kivívta a világ csodálatát, ám erről szó sem volt.

Nem tudták, hogy megkezdődött a repülés kora

A fivérek néhány szemtanú előtt hajtották végre az első repüléseket, amelyeket néhány fotóval dokumentáltak is, ez viszont nem volt elég a nagy áttöréshez. Eredményüket legjobb esetben is szkepszissel fogadták a világban, Európában pedig egyenesen blöffnek titulálták. A kétkedőknek volt némi igazuk: a fekvő helyzetben vezethető, a legjobb kísérlet során 279 métert repülő, alig irányítható szerkezeten nem annyira látszott, hogy bármilyen praktikus célra alkalmas lehetne, amit ne lehetett volna hatékonyabban végrehajtani léghajókkal.

A testvéreknek ráadásul nem sikerült szabadalmi jogokkal körülbástyázni a találmányukat, így a versenytársak kémjeitől félve a következő év októberétől jó ideig csak úgy voltak hajlandók bemutatót tartani, ha már aláírt szerződésük volt arról, hogy a kíváncsiskodó meg is vásárolja repülőjüket. Mivel ekkoriban sokan próbálkoztak és buktak meg látványosan repülőgép építésével, érthető volt, hogy kevesen vették komolyan két titokzatoskodó ohiói bicikliépítő állításait. A világot tehát tulajdonképpen nem tájékoztatták arról, hogy megkezdődött a repülés kora.

Az első légiutas

De Wrighték nem adták fel. A következő években teljesen újjáépítették az eredetileg Flyer I-nek keresztelt, ma Kitty Hawk néven ismert kísérleti modelljüket. Nevét az észak-karolinai kisvárosról kapta, ahol Wrighték a kísérletű repülést végrehajtották (ugyanezt a nevét viselő a tengerészet 1960-ban vízre bocsájtott repülőgép-hordozója). A legfontosabb változtatás az volt, hogy a pilóta immár ülő helyzetben navigálhatott, és még egy plusz ülést is beépítettek. A nagy próbára – igaz, még mindig saját, világtól elzárt kísérleti terepükön – 115 éve, 1908. május 14-én került sor. A testvérpár mindkét tagja elvitte egy rövid körre Charles Furnast, barátjukat és munkatársukat, aki így a világtörténelem első légi utasa lett repülőgépen.

Kis híja volt mondjuk annak is, hogy a merevszárnyú repülés első „polgári” áldozata is ő legyen,

ugyanis Wilbur még aznap balesetet szenvedett az új géppel, de Charles akkor már nem ült rajta, a feltaláló pedig szerencsésen megúszta a dolgot. Az igazi fordulatot nem ez az újabb elsőség, hanem az hozta meg, hogy Wilbur még ugyanezen év augusztusában sikeres, közönség előtti bemutatót hajtott végre egy franciaországi eseményen, ahol a gép röpképessége mellett fordulékonyságát és jó irányíthatóságát is megcsodálhatták a bámészkodók. Szeptemberben már utasokat is szállítottak amerikai bemutatóikon, ezzel pedig a hadsereg megrendelését is elnyerték, újabb tőkét szerezve a fejlesztéseikhez, illetve megnyitva az utat a kétkedés falát áttörni igyekvő többi próbálkozó előtt is. Bár azt talán senki nem gondolta volna, hogy az alig hat évvel később kitörő világháborúban már fontos szerepet játszhatnak a Wrighték nyomán született szerkezetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik