Tudomány

Mérgező mézzel harcoltak a római hadsereg ellen

standby / Getty Images
standby / Getty Images

Megmérgezték és lemészárolták a római hadsereg egy teljes osztagát a történelem egyik legbrutálisabb rajtaütése során – írja az IFLScience. Egy új tanulmány szerint a mad honey (őrült méz) nevű hallucinogén méz segítségével tették harcképtelenné a birodalmi katonákat, amely megzavarta az elméjüket, így könnyű célponttá váltak.

Az eset a harmadik mithridatészi háború (Krisztus előtt 73-63) alatt történt, amelyet a Római Birodalom VI. Mithridatész pontoszi király, „a méreg király” ellen folytatott. Az uralkodó a méreganyagok megszállottjává vált, miután apját megmérgezték. Mivel nem akart oly módon meghalni, mint apja, lassan hozzászoktatta szervezetét különféle mérgekhez, hogy immúnissá váljon velük szemben.

A mérgekkel kapcsolatos tudását a hadviselésben is hasznosította, a rómaiak ellen mérgezett nyilakat és kémiai fegyvereket is használt. A toxikus mézet, amelyet a pontusi havasszépe virág nektárjából állítanak elő a méhek, Krisztus előtt 65-ben vetette be egy csatában.

A mad honey grayanotoxin nevű idegmérgeket tartalmaz, amelyek hallucinációkat, koordináció zavart és hányingert okoznak már kis mennyiségben is, nagy dózisban pedig akár komoly szívproblémákhoz is vezethet. Ez a mérgezés nagyon ritkán halálos, a római katonáknak mégis a vesztüket okozta, hiszen nem tudták megvédeni magukat a rájuk támadó ellenségtől.

Leleményessége ellenére VI. Mithridatész elvesztette a háborút, a legenda szerint ez után öngyilkos akart lenni, azonban nem tudta megmérgezni magát, mert szervezete túlságosan hozzászokott a toxinokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik