Tudomány

Hétszer próbálták megölni Tisza Istvánt

Hulton Archive / Getty Images
Hulton Archive / Getty Images
Hazánkban és külföldön is rengeteg bírálat érte a Magyarországot az első világháborúba beléptető Tisza Istvánt. A megosztó miniszterelnököt élete során rengetegszer próbálták meggyilkolni.

Gróf Tisza István, a Magyar Királyság egykori miniszterelnöke 162 éve, 1861. április 22-én született. Többen bírálták, hogy ő vezette Magyarországot az első világháborúba, a kor nyugati politikusai, újságírói a világháború fő felelősei közé sorolták – írja a Múlt-kor. A kormányfőt mindemelett Ausztriában is sokan megvetették, mert erőteljesen érvényesítette a magyar érdekeket, hazánkban a Károlyi Mihály vezette baloldali ellenzék pedig a haladás és demokratizálás akadályának tekintették.

Egymást követték a merényletek

A Tisza-ellenes hazai és külföldi propaganda meghozta gyümölcsét: a politikusnak többször is megpróbáltak az életére törni. 1912-ben egy ellenzéki képviselő, Kovács Gyula kísérelt meg merényletet ellene, aki a parlamentben lőtt rá a miniszterelnökre. Kovács háromszor lőtt rá Tisza Istvánra, ám egyik golyó sem talált, negyedik töltényével saját magát lőtte fejbe, de csodával határos módon túlélte az öngyilkossági kísérletet.

Legközelebb Biró Zoltán lakatossegéd és Záborszky János kovácssegéd terveztek merényletet 1916-ban, lopott revolverrel és késsel vetettek volna véget a háború fő felelősének tartott kormányfő életének. A terv azonban csak terv maradt, mert egy haragosuk beárulta őket és börtönbüntetést kaptak – írja a tudás.hu.

Ugyanebben az évben a szocialista Friedrich Adler is megpróbálta megölni, aki Tiszát tartotta a birodalom diktátorának. Adlernek végül Tiszával nem, de Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnökkel sikerült végeznie.

Egy esztendővel később, 1917 májusában a 20 éves Duczyńska Ilona, a Galilei Kör tagja, Szabó Ervin költő közeli ismerőse ellopott egy revolvert, és Tisza ellen indult. A fiatal hölgy végül nem lőtt, mert a tervezett merénylet napján megtudta, hogy Tisza lemondott a miniszterelnökségről, így elállt tervétől. A lemondás azonban nem vetett véget a merényletkísérletek sorozatának.

Hatodik alkalommal célt talált a golyó

A már lemondott miniszterelnök kiutazott a frontra, és ahogy Olaszországból hazatért, egy huszártiszt rálőtt, de nem találta el. Ezt követően Lékai János újságíró próbált golyót ereszteni belé, ám ő is csúfosan elbukott.

1918. október 16-án Lékai a Parlament mellett Tisza István feleségét követte volna, aki elvezette volna a miniszterelnökhöz. A merénylő azonban összetévesztette Tisza Ilonát egy 30 évvel idősebb nővel, majd amikor mégis nyomra talált, és Tisza közelébe férkőzött, a fegyvere csütörtököt mondott.

Kiderült, hogy Lékai egy felhúzott ravaszú pisztolyt kapott, amit ő éppen akkor hatástalanított, amikor újra fel akarta húzni, a fegyvert végül maga Tisza csavarta ki a kezéből.

Az utolsó, végzetes merényletre az őszirózsás forradalom alatt került sor. 1918. október 31-én sűrű tömeg verődött össze Tisza István egykori magyar miniszterelnök Hermina úti villája előtt, este pedig nyolc ismeretlen katona be is tört az épületbe. A bakák lefegyverezték a volt miniszterelnököt védő csendőröket, majd végeztek a hat merényletkísérletet megúszó Tisza Istvánnal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik