Tudomány

Ősi temetőre bukkantak Párizsban

THOMAS SAMSON / AFP
THOMAS SAMSON / AFP

Ötven sírhelyet tartalmazó, ősi nekropoliszt fedeztek fel Párizsban, csupán néhány méterre egy forgalmas vonatállomástól – írja az AFP. A közel kétezer éves temetkezési helyen számos csontvázat is felfedeztek, amelyek sokat elárulnak a kor temetkezési szokásairól.

THOMAS SAMSON / AFP

A holttesteket fakoporsókba temették, ezek azonban mára teljesen lebomlotta, csupán a szögek maradtak meg belőlük. A legtöbb halott mellé kerámia korsókat vagy serlegeket is temettek, valamint az is gyakori volt, hogy egy pénzérmét helyeztek a sírba, sőt akár az elhunyt szájába is.

A pénzérme eltemetése a halottal ősi szokás, amely az ókori Görögökig vezethető vissza. Az ő mitológiájuk szerint az álvilág révésze, Kharón csak akkor viszi át az elhunytat hajójával a Sztüx folyón, ha ki tudják fizetni az utat.

A régészek továbbá ékszereket, cipőket, hajtűket és öveket is találtak a temetkezési helyszíneken. Mindemellett felfedeztek egy gödröt, amelyben egy disznó teljes csontváza és egy másik, kistestű állat maradványai voltak. A szakértők úgy gondolják, hogy az állatokat szertartásosan áldozták fel az akkori lakosok az isteneiknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik