Tudomány

Lyukas cipőben járt és sosem ment fodrászhoz Einstein

Bettmann / Getty Images
Bettmann / Getty Images

Albert Einstein, a világ valaha élt egyik legnagyobb tudósa 68 éve, 1955. április 18-án, 76 éves korában halt meg. A nagy hatású lángelme magánéletéről és szokásairól rengeteg megtudhatnunk az egykori házvezetőnőjével, Herta Waldow-val készült 2016-os interjúsorozatból, amely elolvasása után a géniusz sokkal inkább tűnhet bogaras bácsinak, mintsem Nobel-díjas fizikusnak.

Lyukas cipők és bozontos haj

Einstein második felesége unokatestvére, Elsa Löwenthal volt, aki sehogy sem tudta rávenni férjét, hogy fodrászhoz menjen. A tudós egyedül feleségének engedte meg, hogy levágja a haját, ő azonban nagyon rosszul látott, ennek lett az eredménye a tudós védjegyévé váló bozontos frizura – írja a Múlt-kor.

A takarékoskodás fontos szerepet játszott a tudós és családja életben, ezért cipőin lyukak éktelenkedtek, és addig viselte a lábbeliket, ameddig csak lehetett. A géniusz különösen szerette a szandálokat.

Eperhó és zellerpuncs

Waldow szinte minden nap tükörtojást vagy rántottát készített reggelire Einsteinnek. A méz is a tudós kedvencei közé tartozott, amelyet vödörrel kellett hozni egy méhésztől. A gombát szinte megszállottan szerette, olyannyira, ha tehette volna, naponta háromszor is szerepelt volna a menüben. Szintén oda volt az eperért, különösen az általa csak „eperhónak” nevezett tejszínhabbal együtt szerette a gyümölcsöt. Az italok terén meglehetősen furcsa volt az ízlése: alig fogyasztott alkoholt, és csak koffeinmentes kávét, valamint fekete teát ivott, ellenben rajongott a meglehetősen bizarrul hangzó zellerpuncsért.

Einstein ki nem állhatta a társasági eseményeket, amelyek ellen gyakran meglehetősen dühösen ki is kelt. Waldow szerint a tudós gyengéi a nők voltak, és egy alkalommal a tudós nem vette magára a fürdőköpenyét, anyaszült meztelenül jelent meg a házvezetőnő előtt. Persze lehet, hogy egyszerűen csak szórakozottságból felejtette el magára ölteni a ruhadarabot, de nem kizárt, hogy feledékenysége csak színlelt volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik