Tudomány

Napokig tartó esők jönnek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Szinte az egész elmúlt hét időjárását egy tőlünk délre húzódó mediterrán ciklon alakította, amely keletről „visszakanyarodva” végül hideg légörvényként fejezte be pályafutását. Helyzetéből adódóan északkelet felől sodort hazánk fölé hideg légtömegeket, ez okozta a didergős, sok helyen havas húsvétot. A lassú melegedést kedden hidegfront akasztotta meg egy időre, ami pedig a folytatást illeti:

a szerda lesz a hét legszárazabb napja, holnaptól nyugat felől komoly csapadék érkezik, országszerte jelentős mennyiségű esőre számíthatunk, nyugaton a teljes áprilisi mennyiség lehullhat

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Pénteken egész nap esni fog

Szerdán sehol nem várható jelentősebb csapadék, sok napsütésben és az eddigiekhez képest kellemes melegben lesz részünk, a csúcshőmérséklet 14-18 fok körül alakul. Csütörtökön aztán rengeteg csapadékot szállító, úgynevezett hullámzó frontrendszer éri el hazánkat – a „hullámzás” itt nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy kisebb-nagyobb szünetekkel szállítja fölénk a csapadékot.

A Dunántúlon már délelőtt elered az eső, az ország középső részén csak valamikor késő délután, majd ahogy a front halad kelet felé, mindenhova megérkezik a csapadék.

Pénteken országszerte egész napos eső várható, a hőmérséklet sok helyen 10 fok közelében marad, a Kőszegi-hegységben, Sopron körzetében havazhat is.

Maradnak az esők

A következő napokban 20-30 milliméternyi esőre számíthatunk, de nyugaton, délnyugaton ennek a kétszerese is lehullhat, ami pedig már megfelel a teljes áprilisi mennyiségnek. Az évszakhoz képest hűvös lesz, az ilyenkor átlagos 15-20 fok helyett 12-17 fok körül alakulnak a csúcsok.

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint hétvégén már kevesebb lesz a csapadék, ami esetünkben azt jelenti, hogy pár órás esők bárhol és bármikor előfordulhatnak.

Még távolabbra tekintve úgy tűnik, a hónap második felében is marad az esős, változékony idő, ám ekkor már inkább záporokra, zivatarokra van kilátás – az idei április alaposan rászolgál bolondos hírnevére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik