Tudomány

Női csontváz került elő a híres hajóroncsból

A svédországi Uppsalai Egyetem csapata amerikai szakértők segítségével vetette vizsgálat alá a világhírű Vasa egyik csontvázát – írja az Archaeology Magazine.

A friss eredmények alapján az érintett maradványok egy nőtől származnak.

A hajót II. Gusztáv Adolf svéd király építtette, a Vasa méretével és felszereltségével is tekintélyt parancsolt a 17. században. A hajó 1628-ban, első útján süllyedt el, miután egy széllökésben megborult, és víz ömlött be az ágyúnyílásain.

Fred Hocker, a Vasa Múzeum munkatársa szerint az elhunyt medencecsontja alapján már eddig is sejtették, hogy egy nőről van szó, de csak a DNS-vizsgálat tudta egyértelműen bizonyítani az elképzelést. Anna Maria, a múzeum szakértője hozzátette, korábban is tudták, hogy voltak nők a Vasán, most pedig sikerült igazolni, hogy maradványaik a csontok között vannak.

pejft / Getty Images

A hajó kivételes állapotban konzerválódott, roncsát, amely ma a Vasa Múzeumban tekinthető meg, 1961-ben emelték ki. A ronccsal együtt számos leletet, köztük emberi maradványokat is a felszínre hoztak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik