Tudomány

Több ezer állatmúmiára bukkantak egy egyiptomi templomban

Egyptian Tourism and Antiquities / Anadolu Agency via AFP
Egyptian Tourism and Antiquities / Anadolu Agency via AFP

Több mint kétezer mumifikált kosfejet találtak a Ptolemaida-dinasztia idejéből II. Ramszesz fáraó egyik templomában – írja az MTI az egyiptomi turisztikai és műemlékvédelmi minisztérium közleménye alapján.

A kosfejek mellett bárányok, kutyák, kecskék, tehenek, gazellák, valamint mongúzok bebalzsamozott tetemeire is rábukkantak a New York-i Egyetem régészei a dél-egyiptomi Abüdosz ókori egyiptomi lelőhelyen.

Sameh Iskandar, az amerikai ásatás vezetője szerint a kosfejek egyfajta áldozati adományok voltak, amelyek II. Ramszesz kultuszára utalnak ezer évvel a fáraó halálát követően is. Mosztafa Vazíri, az egyiptomi Régészeti Tanács igazgatója elmondta, hogy a leletek segítenek majd többet megtudni II. Ramszesz templomáról, illetve az ott zajló tevékenységekről annak építésekor (Kr.e. 2374-2140), illetve a Ptolemaida-dinasztia (Kr.e. 323-30) idején.

A régészek az állatmúmiák mellett egy palota maradványait is feltárták nagyjából öt méter vastag falakkal a VI. dinasztia idejéből, valamint több szobrot, papiruszt, fák, valamint bőrből készült ruházati darabok és cipők maradványait.

Abüdosz mintegy 500 kilométerre délre található Kairótól a Nílus partján, a romváros az ókorban mindenekelőtt Ozirisznak, a túlvilág és a halottak istenének mitikus sírjáról volt ismert, amelyet I. Széthi Kr.e. 1290-1279 közötti uralkodása alatt építettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik