Tudomány

Learatták a nádat a Balatonon

Véget ért a balatoni nádvágási szezon, az idén közel 62 hektárról sikerült learatni a növényt. Ennek négy-ötszöröse lenne az ideális.

A 2022-2023. évi nádvágási szezonban 6,16 hektáron történt haszonnád-, és 4,46 hektáron vízminőségvédelmi nádaratás a Balatonnál. Azok a part menti ingatlantulajdonosok, akiknek fontos a környezetük rendezettsége, ápoltsága, a korábbi évekhez hasonlóan kérhettek engedélyt a telkük előtti nád levágásához, amit a vízügy a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal együttműködve szinte minden esetben megadott. A többnyire magánszemélyek, horgászegyesületek, önkormányzatok által kérelmezett, saját tulajdonú ingatlanok előtti mederszakaszokon összesen 51 hektárnyi területről aratták le ezen a télen a növényt – írja az MTI az Országos Vízügyi Főigazgatóságra (OVF) hivatkozva.

Speciális munkagéppel aratják a nádat Balatonszemesen 2023. február 16-án.

Az OVF kiemelte, hogy bár az engedélyekben nyomatékosan felhívják a figyelmet a lábonálló nád égetésének tilalmára, ennek ellenére szinte minden évben történik illegális nádégetés, illetve gyulladnak fel nádasok. Az idén Csopakon 5000 négyzetméternyi, Balatonfőkajáron körülbelül 100 négyzetméternyi nádas égett le.

Ideális esetben egy adott területen minden harmadik-negyedik évben le kellene aratni a nádat, így vetésforgószerűen haladva a teljes terület három-négy évente megújulna. Ez a Balaton esetében évi 250-300 hektár nád learatását jelentené, aminek csak a töredéke valósul meg évek óta. A munkálatok fő akadálya, hogy a nádaratás komoly gépparkot, anyagi és humánerőforrást igényel, továbbá a rendelkezésre álló technológiával biztonságos munka csak teherbíró jégről lehetséges, ami egyre ritkábban alakul ki a Balatonon.

„Nem ismerünk olyan, számunkra elérhető technológiát, amely jelentős taposási károkozás nélkül tenné lehetővé a gazdaságos nádaratást jegesedés hiányában” – fogalmazott az OVF.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik