Tudomány

Ezért nem jó ötlet keresztbe tett lábbal ülni

Adam Taylor, a Lancasteri Egyetem Klinikai Anatómiai Oktatási Központjának munkatársa a The Conversationön mutatja be, hogy miért nem tanácsos keresztbe tett lábbal ülni. Mint a szakértő kiemelte, egy tanulmány alapján az emberek mintegy 62 százaléka jobb lábát teszi a balra, 26 százaléka a balt a jobbra, 12 százalékunknak pedig nincs preferenciája.

Noha igen kényelmes lehet így ülni, a pozíció valójában meglehetősen egészségtelen.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a testhelyzet eltolja a csípőt, és megváltoztatja a vér mozgásának sebességét az alsó végtagok ereiben, ami növeli a vérrögképződés kockázatát. A legtöbb kutatás szerint rosszabb, ha a lábakat a térdnél, nem pedig a bokánál tesszük keresztbe.

Minél hosszabban és gyakrabban vesszük fel ezt a pozitúrát, annál inkább valószínű, hogy hosszú távú változások állnak be az izmok hosszában és a medencében lévő csontok elrendeződésében. A keresztbe tett lábak emellett a gerinc, a vállak, a nyak és a fej helyzetére is negatívan hathatnak. A szokás többek között gerincferdüléshez vezethet.

Morsa Images / Getty Images

A testtartás az alsó lábszár fibuláris idegét az összenyomódás és sérülés veszélyének teszi ki. Egyes vizsgálatok alapján a keresztbe tett láb a férfiak esetében a spermiumtermelést is visszavetheti a herék hőjének megemelése révén. A nőknél egyébként a csípő általában mozgékonyabb, ezért a pozitúra kevésbé megterhelő nekik.

A fentiek ellenére bizonyos személyek számára előnyös lehet keresztbe tett lábbal ülni. Egy 2016-os kis tanulmány szerint például azoknál az embereknél, akiknek az egyik lábuk hosszabb a másiknál, a keresztbe tett láb javíthat a medence helyzetén. A pozíció emellett bizonyos izmok aktivitását is csökkenti, ami segít a lazulásban, valamint a gerinc és a lábak közti ízületek stabilitását is fokozza.

Hogy a jóga és egyéb gyakorlatok közben felvett lábkeresztezés, így a lótuszülés, milyen hatásokkal jár, arról megoszlanak a vélemények, de valószínűleg ezek sem igazán egészségesek. Taylor szerint összességében jobb elkerülni a keresztbe tett lábbal való ülést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik