Tudomány

Hétköznapi döntésekkel is csökkenthetjük a vízfogyasztást

Bár Magyarországon a vízbiztonság nem tűnik igazán égető kérdésnek, hazánkban is akadnak kihívások, a klímaváltozás korában ráadásul fokozódhatnak a veszélyek. A víz világnapja kapcsán Müller Melindával, a Xylem Water Solutions Kft. műszaki támogató mérnökével beszélgettünk a Zöldövezet adásában.

Fogmosás közben nyitva hagyott csap, hálózatról locsolt kert, túlzásba vitt húsfogyasztás: hétköznapi döntések, amelyekkel tetemes mennyiségű vizet fogyasztunk el, veszélyeztetve az elérhető készleteket. Némi tudatossággal szerencsére nagyban hozzájárulhatunk a víz megóvásához, többek között erre próbálják felhívni a figyelmet minden év március 22-én, a víz világnapján. Az ENSZ-hez köthető kezdeményezés éppen 30 éve, 1993-ban indult el.

Müller Melinda, a Xylem Water Solutions Kft. műszaki támogató mérnöke a jeles nap kapcsán  volt a Zöldövezet podcast vendége. A szakértő az adásban elmondta: a világnap célja, hogy rávilágítsanak a megfelelő jó minőségű  ivóvíz elérhetőségének fontosságára, valamint az édesvízkészletek sérülékenységére.

A fejlett világban a vízbiztonság kérdései nincsenek igazán előtérben, sok fejlődő régióban viszont mindennapi problémát jelent, hogy a lakosság nem fér hozzá a megfelelő minőségű vízhez. A klímaváltozás korában ráadásul a régen biztonságosnak tekintett területek is egyre kiszolgáltatottabbá válnak, legutóbb a 2022-es nyár mutatta meg az aszály pusztító erejét.

Az éghajlati átalakulás mellett a vízbiztonságra a túlhasználat jelenti a legnagyobb fenyegetést, az élelmiszeripar, különösen a húsipar mai működése például tetemes vízfelhasználással jár. Gondoljunk csak bele, amíg egy steak a tányérunkra kerül, mennyi víz is fogy el – a szarvasmarhának, illetve az állat által elfogyasztott takarmánynak egyaránt sok vízre van szüksége, de a feldolgozás vagy a becsomagolás során is rengeteg vizet használnak el. Ezért fontos mindig figyelembe venni egy adott termék teljes élet ciklusát amikor a megvásárlás mellett döntünk.

A jó hír, hogy a lakosság anyagi beruházás nélkül, pusztán a tudatosabban meghozott egyszerű hétköznapi döntésekkel is jelentősen mérsékelheti a fogyasztását. Ilyen lehet például a húsevés csökkentése, a ruházati és egyéb termékek körültekintő megválasztása, törekedve arra hogy amit megvásárolunk az minél kisebb ökológia lábnyommal rendelkezzen ezáltal eleve kevesebb terhet rakunk a készletekre. Már az rengeteget számít ha a csapokat elzárjuk fogmosás közben vagy felfogjuk az esővizet a virágaink locsolására.

A különböző víztechnológiai megoldásokkal foglalkozó Xylem Water Solutions Magyarország Kft.-nél a víztudatosság fokozását kiemelt feladatnak tekintik. „Azt gondolom, hogy már rengeteg pozitív irányú változás elindult a lakosság körében, hiszen évek óta egyre inkább a köztudatba kerül a fenntarthatóság, mint fogalom” – mondta Müller Melinda, hozzátéve, hogy a Xylemnek van saját társadalmi felelősségvállalási programja. Ennek keretében a cég részt vesz tisztítási, szemétszedő projektekben, amelyekbe partnereiket is megpróbálják bevonni, valamint óvodákat, iskolákat elérve a gyerekek tudatosságát is igyekeznek növelni a játékos edukáció révén.

Melyek a vízgazdálkodás legnagyobb kihívásai jelenleg hazánkban és a világ más pontjain? Mely területek különösen problémásak? Milyen módon lehetne felkészülni a klímaváltozáshoz köthető szélsőséges időjárási eseményekre? Többek között ezekre is választ kaphat a hallgató a Zöldövezet vonatkozó adásában.

Kapcsolódó
Kincs folyhat el a csapjainkon keresztül
Pontosan 30 éve, 1993. március 22-én rendezték meg először a víz világnapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik