Tudomány

Így szakadt le három budapestnyi jég az Antarktiszról

EMILIANO LASALVIA / NurPhoto via AFP
EMILIANO LASALVIA / NurPhoto via AFP

A kutatók nyilvánosságra hozták az első légi felvételeket arról a hatalmas jégtábláról, amely januárban vált le az Antarktiszról – írja a Science Alert.

A British Antarctic Survey (BAS) brit kutatóintézet szerint az A81 jelzésű, nagyjából három budapestnyi méretű jégdarab egy évtizeddel az első repedések megjelenése után vált le a Brunt-selfjég tengerbe nyúló jégtömegéről.

Az 1550 négyzetkilométeres jégdarab a légi felvételek szerint is hatalmas, ráadásul messziről még nem is látjuk a víz alatt lévő részét – ami a feltételezések szerint több száz méter mélyre nyúlik.

Az A81 jelenleg 150 kilométerre van attól az összefüggő jégtömegtől, amelyről levált.

Két éve ugyanebben a térségben már leszakadt egy hasonlóan hatalmas jégdarab. A BAS erre számított is, és 2016-ban egy teljes kutatóállomást volt kénytelen áthelyezni, hogy elkerülje a jégtakaróval együtt történő leválást. A Halley VI brit kutatóállomásról a szakértők évek óta figyelemmel kísérik a jégen keletkező gigantikus repedéseket.

A kutatók januárban jelezték, hogy az esemény nem áll összefüggésben a klímaváltozással. A jéghegyek keletkezése ugyan természetes folyamat, amelyet viszont a globális felmelegedés jelentősen felgyorsít. Az Antarktiszon az éghajlati átalakulás hatása erősen érezhető, tavaly a térség több pontján is hőmérsékleti rekordokat mértek. 2022 februárjában az utóbbi 44 év műholdas megfigyelései során a jégtakaró legkisebb kiterjedését dokumentálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik