Tudomány

Ősi kincsekkel teli sírokat találtak Nagykőrösön

Salisbury Régészeti Kft.
Salisbury Régészeti Kft.

Nagyjából 1500 éves, késő avar kori temetkezési helyre bukkantak Nagykőrös közelében, az M44-es autóút nyomvonalának régészeti mentesítése során – derül ki a Salisbury Régészeti Kft. közleményéből. Az avar korban jellemző volt a sírrablás, ennek ellenére a most felfedezett sírok – néhány kivételtől eltekintve – háborítatlannak bizonyultak.

A sírhelyek számos értékes leletet rejtettek, köztük veretes öveket, felajzott reflexíjakat, nyílhegyeket, és egy ezüstszerelékes hüvelyben elhelyezett szablyát.

Farkas Zoltán, az ásatás vezetője szerint a férfi, akit a szablyával temettek el minden bizonnyal a közösség előkelő tagja lehetett. A fegyver mellett kiemelkedő leleteknek számítanak egy másik sírban talált, a korszakban nagy értéket képviselő, ritkának mondható lemezpáncél töredékei.

Salisbury Régészeti Kft.

Számos íjászsírban sikerült megmenteni a feltárt nyílhegyek tövén rögzített famaradványokat, illetve a veretes övek egyes övvereteire korrodálódott bőrmaradványokat. A restaurátori munkának köszönhetően ezek fontos információkkal szolgálhatnak majd a régészeti eszközökkel alig-alig kutatható tárgytípusok vizsgálatához.

A leletanyagot az elsődleges feldolgozás után a Ferenczy Múzeumi Centrumban helyezik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik