Tudomány

Ép fűszereket találtak egy 500 éve elsüllyedt hajó roncsai közt

Getty Images
Getty Images

Régészek jó állapotban megmaradt fűszereket – sáfrányfüzér, szemes bors, gyömbér – találtak egy királyi hajó roncsában, ami több mint ötszáz éve süllyedt el Svédország balti-tengeri partjánál – írja az MTI. A János dán és norvég király tulajdonában lévő Gribshund roncsa Ronneby partjánál nyugszik a mélyben, miután 1495-ben kigyulladt és elsüllyedt, miközben a király Svédországban tartott politikai találkozóra tartott.

A hajóroncsot az 1960-as években fedezték fel sportbúvárok, az elmúlt években szórványos feltárásokat végeztek rajta. A korábbi merülések során orrszobrokat és gerendákat találtak. A fűszerek a legutóbbi, Brendan Foley, a Lundi Egyetem régész kutatója vezette feltárások során kerültek elő a roncsba lerakódott üledékből.

A Balti-tenger igen sajátos – kevés az oxigén, alacsony a hőmérséklet, kevés a sótartalom, így sok szerves dolog jó állapotban marad meg benne, amelyek a világóceánok rendszerében nem maradnának meg ennyire épen.

“Ilyen fűszereket találni azonban eléggé rendkívüli” – tette hozzá a szakértő. A fűszerek valaha státuszszimbólumnak számítottak, csak a gazdagok engedhették meg maguknak a sáfrányt és a fokhagymát, amiket Európán kívülről hoztak be. A hajón talált fűszereket János király vihette magával Svédországba. A leletet tanulmányozó Mikael Larsson, a Lundi Egyetem kutatója szerint ez az egyetlen olyan régészeti lelőhely, ahol sáfrányt találtak, ezért is egyedülálló és különleges.

Kiemelt képünk csak illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik