Tudomány

Állatok költözhetnek postaládánkba

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) minden évben érkeznek bejelentések arról, hogy a széncinegék előszeretettel fészkelnek postaládákba. A megfigyelések alapján a jelenség országosan gyakorinak tekinthető, idén először márciusban lehet rá számítani, és egészen a nyár második feléig előfordulhat a jelenség – írja az MTI az MME közleménye alapján.

A madarak beköltözése elsősorban billenőajtóval fedett levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű, B-típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már betelepedtek, a levélszekrény rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. A kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapig tart, ez idő alatt nem szabad semmit a postaládába dobni, erről érdemes kifüggeszteni egy tájékoztatót a postás számára.A széncinege a legtermetesebb és a legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ, de mesterséges odúkban is szívesen fészkel. A klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat, például törpedenevéreket és énekesmadarakat, elhullott nagyvadak tetemeit, nagyobb ragadozómadár által elejtett pockokat is fogyaszt. Évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel, ezért más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe is szívesen költözik.

schnuddel / Getty Images

Ilyen a levélszekrény is, de találták már fészket kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Ennek oka, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magassághoz.

Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos levélszekrények a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúk. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják, és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik