Tudomány

Sugárzóvá válhat a talajvíz Észak-Korea nukleáris fegyvereitől

Egy szöuli székhelyű emberi jogi csoport friss jelentése alapján észak-koreai, dél-koreai, japán és kínai lakosok tömegeit fenyegethetik Phenjan felszín alatti nukleárisfegyver-tesztjei – írja az MTI a Reutersre hivatkozva. A robbantások következtében a talajvíz szennyezetté válik, a radioaktív anyagok pedig képesek messzire eljutni.

Az amerikai és a dél-koreai kormány szerint Észak-Korea titokban hat atomfegyver-kísérletet hajtott végre a hegyvidéki Észak-Hamgjong tartományban lévő Punggje-ri telephelyen 2006 és 2017 között. Az Átmeneti Időszaki Igazságszolgáltatási Munkacsoport (TJWG) nevű nonprofit szervezet tanulmánya alapján a talajvíz révén radioaktív anyagok terjedhetett szét akár nyolc észak-koreai városig és megyéig a telep régiójában.

A térségben több mint egymillió ember él, a helyiek a talajvizet napi rendszerességgel használják ivásra is.

Többek között az Észak-Koreából kicsempészett mezőgazdasági és halászati termékek miatt Dél-Korea, Kína és Japán lakosságának egy része is veszélyben van.

A 2014-ben megalakult TJWG a munkába nukleáris és orvosi szakértőket, valamint észak-koreai szökevényeket bevonva, szabadon hozzáférhető hírszerzési, kormányzati és ENSZ-jelentéseket felhasználva írta meg a tanulmányt. A publikáció létrehozását az amerikai kongresszus által finanszírozott Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (NED) nonprofit vállalkozás is támogatta. „Ez egy fontos jelentés annak igazolására, hogy az észak-koreai nukleáris kísérletek nemcsak Észak-Korea, hanem a környező országok lakóinak az élethez és az egészséghez való jogát is veszélyeztetik” – mondta Hubert Jong Hvan Li, a munkacsoport vezetője és a tanulmány társszerzője.

A dél-koreai élelmiszer-biztonsági hivatal 2015-ben a radioaktív céziumizotóp normális szintjének kilencszeresét mérte olyan importált süngombában, amelyet kínaiként adtak el Dél-Koreában, de valójában Észak-Koreából származott. Emiatt Kína és Japán több ellenőrzést végzett a radioaktív sugárzásra vonatkozóan, és közölte Phenjannal, hogy aggasztja az észak-koreai nukleáris kísérletek miatti sugárveszély. A szennyezett élelmiszerekkel kapcsolatban azonban nem közöltek információt.

STR / KCNA VIA KNS / AFP

Számos külső szakértőt is aggasztanak azok a lehetséges egészségügyi kockázatok, amelyeket a sugárszennyezett talajvíz okoz, az észak-koreai vezetés szerint ugyanakkor nukleáris kísérleteik során nem szivárogtak ki káros anyagok. Ezt az állítást Phenjan nem támasztotta alá konkrét bizonyítékokkal. Az észak-koreai kormány 2018-ban külföldi újságírókat hívott az országba, hogy tanúi legyenek a Punggje-ri telephelyen lévő néhány alagút felszámolásának, de belépésük előtt elkobozták tőlük a sugárzásmérőiket.

A két ország egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium a viszony akkori enyhülése miatt 2018-ban leállította az Észak-Koreából átszökő személyek sugárzási tesztelését. Abból a 40 szökevényből azonban, aki Punggje-ri falu környékéről származott, és 2017-2018-ban estek át a teszteken, kilencnél rendellenességet tapasztaltak. A minisztérium ennek ellenére azt közölte, nem tudta a nukleáris telephely számlájára írni az illetők szervezetében lévő sugárszennyezést. A jelentés szerint 2006 óta abból az észak-koreai országrészből több mint 880 ember jutott el Dél-Koreába.

A TJWG követeli a tesztelések folytatását és a sugárzásveszély nemzetközi felmérését Punggje-ri környékén. Szöul és Washington nemrég arra figyelmeztetett, hogy az észak-koreai vezetés a hetedik atomfegyver-kísérletére készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik