Tudomány

Szexjáték lehetetett ez az ókori tárgy

Egy friss tanulmány alapján szexuális célokra használhatták azt a fából faragott falloszt, amelyet a közép-angliai Vindolandánál, egy egykori római erődnél tártak fel – írja a Live Science. A tárgyról készült felvételek a publikációban láthatóak.

A mintegy 17 centiméter hosszú leletet 1992-ben találták meg. Akkor több funkció is felmerült, többek között azt is felvetették, hogy mozsártörőnek vagy talizmánnak használták. Egy új, 3D-s képalkotóval végzett elemzés után a szakértők megállapították, hogy a fallosz két vége sokkal inkább kopott, mint a többi része, ami a használatról árulkodik.

A lelet egy olyan árokból került elő, amely szemétlerakóként szolgált az időszámítás szerinti 2. században. „A fallosz mérete, valamint az a tény, hogy fából faragták, számos kérdést vet fel az ókori használatával kapcsolatban” – mondta Robert Collins, a Newcastle-i Egyetem munkatársa. A kutató hozzátette, a legtöbb szimbolikus fallosszal ellentétben ennek rendeltetését nem lehet egyértelműen meghatározni.

Tudjuk, hogy az ókori rómaiak és görögök használtak szexuális segédeszközöket, ez a vindolandai tárgy pedig az egyik példa lehet

– nyilatkozta Collins.

blue sky in my pocket / Getty Images

A fallosz jelképe egyébként igen gyakori volt a Római Birodalomban. A szimbólum freskókon, mozaikokon és késnyeleken is megjelent, de nyakékként is sokszor viselték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik