Tudomány

Milliószámra pusztítják a kártevőket a magyarországi fülesbaglyok

Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése alapján – írja az MTI. Az MME hétfő közleménye szerint a szervezet idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez.

A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt. A beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen 9 975 példány telelt. Az idei felmérés egyik különlegessége, hogy Karcagon egy ritka, albínó egyedet is megörökítettek.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek információk.

Scott Suriano / Getty Images

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma.

A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022-2023-as telelési időszakban.

Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik