Tudomány

Mentőhajó indulhat a Nemzetközi Űrállomásra

NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
NATALIA KOLESNIKOVA / AFP

A tervek szerint Oroszország február 24-én indít mentőűrhajót a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó legénység három tagjáért – írja az MTI a Roszkoszmosz orosz űrügynökség közleménye alapján. A végleges döntést a hamarosan összeülő állami bizottság hozza meg.

Az orosz űrhajózási hivatal hétfőn közölte, hogy legkésőbb márciusig elhalasztják a Szojuz MSz-23 indítását, miután nyomáscsökkenést észleltek az ISS-en dokkoló Progressz MSz-21 teherűrhajóban. Két hónappal korábban észlelték az első szivárgást azon az űrállomáson dokkoló űrhajón, amely a két orosz kozmonautát és amerikai kollégájukat szállította volna vissza a Földre.

A Roszkoszmosz január közepén jelentette be, hogy a megrongálódott űrkapszula helyett egy másik űrhajót, a Szojuz MSz-23-at küldi az ISS-re a legénység hazaszállításához. Az ISS az egyike azon ritka területeknek, amelyeken Moszkva és Washington az ukrajnai konfliktus kezdete és az azt követő nemzetközi szankciók óta is együttműködik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik