Tudomány

Magyarországon szeretik egymást legjobban a párok

Reggie Casagrande / Getty Images
Reggie Casagrande / Getty Images

A szerelemről készített tanulmányt egy közel 100 tudósból álló nemzetközi kutatócsapat – írja a Big Think. A Piotr Sorokowski, a Wrocławi Egyetem pszichológusa által vezetett kutatás során 45 különböző országban, összesen 9 474 párkapcsolatban élő személyt kérdeztek meg szerelmi tapasztalataikról. A tudósok azt vizsgálták, milyen kapcsolatban áll egy adott államban a modernizáció, a nemi egyenjogúság és a közösségelvűség mértéke az emberek által érzett szerelemmel.

A felmérés során a résztvevőknek egy 32 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben a párjukkal kapcsolatos mondatokat kellett értékelniük egy 1-től (egyáltalán nem) 9-ig (teljes mértékben) tartó skálán. Az eredményekből kiderült, a jobb emberi fejlettségi, modernizációs és nemek közötti egyenlőség indexszel és magasabb átlaghőmérséklettel rendelkező országokban jobban szeretik egymást a párkapcsolatok tagjai.

A felmérésben Magyarország szerepelt a legjobban, a kilencig terjedő skálán közel nyolc pontos átlagot elérve.

Nem sokkal maradt le mögöttünk Olaszország, Portugália és az Egyesült Államok. A legalacsonyabb átlagok (6,5-7,4) Kínában, Németországban, Pakisztánban és Törökországban születtek.

Az eredmények nem lepték meg a kutatókat, hiszen a nemi egyenjogúság teszi lehetővé, hogy ne jöhessenek létre kényszerházasságok, ehelyett a nők azzal házasodhassanak össze, akit valóban szeretnek. A meleg klímájú országokban pedig azért lehet nagyobb a szerelem foka, mert az emberek sokkal több időt töltenek a szabadban, ezáltal élénkebb a társasági életük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik