Tudomány

Aggasztóan forrók az óceánok

Jacob Maentz / Getty Images
Jacob Maentz / Getty Images

Egy nemzetközi kutatás szerint az óceánok felmelegedése a feljegyzések kezdete óta tavaly volt a legnagyobb arányú – írja az MTI. Az Advances in Atmospheric Sciences folyóiratban megjelent tanulmány elkészítésében 16 – főként kínai, amerikai és olasz – kutatóintézet 24 tudósa vett részt.

A tanulmány egyik szerzője, Cseng Li-csing, a Kínai Tudományos Akadémia Atmoszféra Fizikai Intézetének kutatója elmondta, 2022-ben a Föld óceánjai annyi hőt nyeltek el, amellyel 700 millió másfél literes vízforralóban lévő vizet fel lehetne forralni.Az óceánok felmelegedésének vizsgálata kulcsszerepet játszik az éghajlatváltozás nyomonkövetésében, mivel azok nyelik el a globális hő több mint 90 százalékát. Felmelegedésük mértéke 2017 óta szinte évente rekordokat dönt.

Hőmérsékletnövekedésük együtt jár a tengerszint emelkedésével és szélsőséges időjárási jelenségeket okoz. A globális felmelegedést az is fokozza, hogy az óceánok egyre kevesebb szén-dioxidot képesek megkötni, így több, az emberi tevékenységből keletkezett szén-dioxid marad a légkörben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik