Tudomány

Föld nagyságú bolygót találtak egy közeli rendszerben

Egy friss tanulmányban a szakértők egy korábban ismeretlen, Föld nagyságú exobolygót mutatnak be – olvasható a Science X Network közleményében. A kutatók a NASA Kepler űrtávcsövének, valamint a Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) adatait elemezve fedezték fel az égitestet.

Az objektum csillagászati szempontból igen közel, mindössze 70 fényévre fekszik.

A K2-415b jelű égitest legalább három földtömegű lehet.

A Kepler eddig nagyjából 2600 Naprendszeren kívüli bolygót, azaz exobolygót fedezett fel. Egy 2013-as meghibásodást követően az űrteleszkóp misszióját áttervezték, és egészen 2018-ig tudott üzemelni. A TESS jelenleg a Nap környezetének mintegy 200 ezer legfényesebb csillagát vizsgálja, és már 3000 exobolygót mutatott ki.

Daniel Rocal / Getty Images Illusztráció.

Hirano Terujuki, a japán SZÓKENDAI munkatársa és kollégái szerint a K2-415b-t a Kepler detektálta egy M típusú törpecsillagnál, később pedig a TESS segítségével tudták megerősíteni az észlelést. A bolygó átmérője nagyjából akkora, mint a földi, tömege viszont legalább háromszoros.

Bár az égitest közel akkora, mint bolygónk, földi szemmel rendkívül barátságtalan lehet. Az objektum valamivel több mint 4 nap alatt kerüli meg csillagát, a közelség miatt felszínén 126 Celsius-fokos lehet a forróság.

A K2-415 a legközelebbi olyan, a Kepler űrtávcső által felfedezett csillag, amelynek bizonyítottan van bolygója. A kutatók bíznak benne, hogy a későbbiekben felmérhetik majd a K2-415b légkörének összetételét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik