Tudomány

Több ezer éve jobb volt a gyerekek foga, mint manapság

Egy új tanulmány alapján a kora bronzkori gyerekek csak hírből ismerték a fogszuvasodást: táplálkozásuk miatt alig akadt rossz foguk – írja az MTI. Fabian Kanz, a Bécsi Orvostudományi Egyetem törvényszéki orvostudományi központjának munkatársa és kollégái arra jutottak, hogy a gyerekkori táplálkozás és a fogak egészsége nagyon más volt az iparosodás előtti korszakban, mint ma.

A szakértők az alsó-ausztriai Franzhausenben feltárt kora bronzkori (időszámítás előtt 1700-1500) temető leletanyagára támaszkodtak. Az ásatások során itt 75 gyerek 978 fogát találták meg az Osztrák Tudományos Akadémia régészei. A kutatók három gyereknél bukkantak csak szuvas fogakra, mindössze öt darabra.

A korabeli gyerekeknél kevesebb mint 1 százalék volt a fogszuvasodás gyakorisága, ezzel szemben 2018-ban az ausztriai iskolakezdők felénél volt ilyen típusú probléma a fogakkal.

A szakértők szerint a kirívó eltérés magyarázata az étrendben keresendő. Az eredmények arra utalnak, hogy a lelőhelyen talált kora bronzkori gyerekek étrendje nem segítette elő a fogszuvasodást.

Tetra Images / Getty Images

A már gyerekkorban észrevehető kopás jeleit mutató fogak aránya ugyanakkor elérte a 70 százalékot. Ez olyan étrendre utal, amely jobban megterheli a fogakat. A két tény együtt azt bizonyítja, hogy a bronzkori gyerekek étrendje egészen más lehetett, mint a maiaké.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik