Tudomány

Mutatjuk, meddig tart a fagyos idő

Varga György / MTI
Varga György / MTI

A múlt hét egészen kaotikus időjárásából talán a szombati rendkívüli szél volt a legemlékezetesebb. Országszerte óriási károkat okozott, a Kab-hegyen pedig 129,6 kilométer/órával új napi szélrekord született. Egymás után érkeztek a frontok, hózápor, havas eső, eső is jutott bőven, egészen rendkívüli volt a változatosság. A hét legvégére aztán egy anticiklon „lecsillapította a kedélyeket”, a folytatás ugyan fagyos lesz, de kiszámítható.

A komoly éjjeli mínuszokat naponta egy-egy fokkal magasabb csúcsok követik, szombaton pedig egy front felhőzete hoz érezhető változást

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Naponta egy fok

Az említett anticiklon a Brit-szigetek térségében alakult ki, és mivel az óramutató járásának megfelelő irányba örvénylik, hideg sarkvidéki levegőt sodor a Kárpát-medencébe. Hét közben lassanként Közép-Európa fölé húzódik, a sarkvidéki levegő utánpótlása megszűnik, de a csípős hajnalok legalább péntekig velünk maradnak.

Az előttünk álló napokban éjszakánként -5 és -10 fok közé hűl a levegő, a hóval fedett tájakon ennél hidegebb is lehet. Nappal azonban óvatosan kúszik felfelé a hőmérséklet, a hétfői fagypont körüli értékekről

kedden -1 és 4, szerdán 0 és 5 fokos csúcsokra számíthatunk, és így tovább, minden nap egy Celsius-fokkal lesz melegebb.

A sarki levegő egyik jellemzője, hogy száraz, csapadékra ezért – péntekig legalábbis – minimális az esély, jelen állás szerint szerdán lehet némi hószállingózás.

A tél még nem ért véget

Hétvégén aztán egy front éri el hazánkat jelentős felhőzettel, ami két fontos következménnyel jár. Egyrészt ismét csapadékosabbra fordul az idő, Molnár László szavaival lesz itt minden, ami szerepel a meteorológia szótárában: ónos eső, havas eső, eső, hó. Egyedül jégesőtől nem kell tartanunk.

A felhőzet egyben felmelegedéssel jár a talaj szintjén, az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint hétvégétől már az éjszakák is fagypont körüli értékeket hoznak, a nappali felmelegedés tovább fokozódik.

Még távolabbra tekintve úgy tűnik, marad a csapadékos, változékony, de enyhe idő, ám a meteorológus figyelmeztet: a tél még nem ért véget, a február tartogat még fagyos periódusokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik