Tudomány

Két évig folyamatosan hányt egy nő, mert sokat füvezett

Piotr Marcinski / EyeEm / Getty Images
Piotr Marcinski / EyeEm / Getty Images

Egy fiatal amerikai nő két éven át havi rendszerességgel volt kénytelen a helyi kórház sürgősségi osztályára sietni. A tünetei mindig ugyanazok voltak: hányinger, hasi fájdalom és kontrollálatlan hányás. Az orvosok elsőre azt gondolták, hogy a beteg gasztroparézisben szenved, ami egy olyan, cukorbetegek körében igen gyakori állapot, amikor a gyomor nem ürül ki teljesen – írja az Interesting Engineering.

Azonban miután megtudták, hogy a nő napi rendszerességgel fogyaszt marihuánát, új diagnózist állítottak fel.

A beteg vizeletét az egyik sürgősségi látogatása során vizsgálták meg. A teszt pozitív lett kannabiszra, és a nő elárulta, hogy hetente legalább ötször szív kannabiszt. Ezt az anyagot sokan a hányinger csökkentésére használja, mivel a kábítószer kis dózisban köztudottan hatásos az émelygés kezelésében. A fiatal hölgy esetében azonban csak a forró fürdő segített, az is csak ideiglenesen.

Az orvosok rájöttek, hogy ebben az esetben maga a gyógyszer volt a bűnös a páciens bélrendszeri panaszaiért, majd a nőt kannabinoid hiperemezis szindrómával (CHS) diagnosztizálták. Ez olyan embereknél jelentkezik, akik gyakran és hosszú ideig nagy dózisú kannabiszt használnak. A betegség súlyos hányingerrel és hányással járó rohamok képében jelentkezik.

A CHS-ben szenvedő betegek szerint a forró fürdő segíthet a tünetek enyhítésében, az egyetlen megoldás azonban a végleges leszokás. Az elmúlt évtizedben több mint 20 államban legalizálták a marihuánát az Egyesült Államokban, emiatt a szakértők attól tartanak, hogy megugorhat a CHS-sel élő betegek aránya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik