Tudomány

Feltámasztanák a kihalt dodót

Kihalt állatfajok feltámasztásán dolgozik egy amerikai cég – írja az AP News. A Colossal Biosciences nevű amerikai bio- és géntechnológiai vállalat két évvel ezelőtt jelentette be, hogy „újjáélesztenék” a gyapjas mamutokat, idén január 31-én pedig a dodók visszahozását is célként tűzték ki.

A dodó egy kihalt röpképtelen, pulyka méretű madárfaj, amelynek utolsó példányát 1681-ben pusztították el Mauritiuson. Eltűnésüket túlzott vadászatuk okozta, ezért az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált.

Daniel Eskridge / Stocktrek Images / Getty Images

Beth Shapiro, az amerikai vállalat molekuláris biológusa szerint lehetetlen a dodók pontos mását létrehozni, azonban alkothatnak hozzájuk nagyon hasonló élőlényeket. Ezt a sörényes galambok génmódosításával érnék el, mivel ez a faj áll a legközelebbi rokonságban a dodókkal.

Ben Lamm, a Colossal Biosciences ügyvezetője úgy gondolja, a kihalt fajok feltámasztásához kifejlesztett technológiák később az emberek számára is hasznosak lesznek, ugyanis alkalmazni lehet majd azokat az egészségügyben.

Egyes szakértőknek azonban az a véleménye, hogy a kihalt fajok visszahozása helyett a jelenleg élő, veszélyeztetett fajok megmentésére kellene fordítanunk az érőforrásainkat. Stuart Pimm, a Duke Egyetem ökológusa szerint kártékony és hamis üzenet lenne azt mondani, hogy ha elpusztítjuk a természetet, egyszerűen mindent visszafordíthatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik